8+4 = 1956

Összevetjük a 8 és a 4 beszámolóit a nemzeti ünnepről

4:

Ha nincs Orbán, nincs nagygyűlés sem

Orbán nélkül a Fidesz megemlékezésen Varga Mihálytól várható gyújtó hangú szónoklat, a kormányt nevében Simicskó István beszél a Műegyetemnél. Az ellenzék nem használja ki a lehetőséget. A baloldal teljesen feladta, hogy nagy rendezvényt szervezzen. Az MSZP-nek nem lesz jelentősebb budapesti megemlékezése. A DK megoldása: a párt elnöksége megkoszorúzza a városligeti 56-os emlékművet, aztán Gyurcsány Ferenc sajtónyilatkozatot tesz.

Az Együtt-elnök Szigetvári Viktor a Nagy Imre szobrot koszorúzza meg, a PM-es Karácsony Gergely Bibó szobránál helyez el virágokat. Az LMP a II. kerületi Mansfeld parkban Szél Bernadett társelnökkel és Hajdu Mária emlékezetpolitikai szakszóvivő emlékezik. A Jobbik a Corvin közben emlékezik, majd mennek át a Rádióhoz.

8:

Ki a faszagyerek? - Tisztelet '56-nak, tisztelet a hősöknek!

Nem kérdés, hogy kik az igazi faszagyerekek. (videó 56-ról)

Születésnap - október 23.

Október 23. számomra nem csak a magyar szabadság ünnepe, mindenekelőtt édesanyám születésnapja. Három éve halt meg.

1956 október 23-án éppen harmincéves volt. Én akkor még nem éltem. A belvárosban tanított, a Szemere utcában. Tanítás után indult hazafelé, várta a család és néhány rokon egy kis születésnapi köszöntésre. Egy teherautó fékezett mellette az utcán, melynek platójáról 15-17 éves fiúk csapata integetett feléje. Korábbi tanítványai.

- Tanárnő, tüntetni megyünk a Parlamenthez, jöjjön velünk! – mondták kipirult arccal és nyújtották a kezüket, hogy felsegítsék a kocsira. Édesanyám mondta nekik, hogy nem mehet velük, mert otthon várják a vendégek. - Nagyon vigyázzatok magatokra! – köszönt el tőlünk, és aggodalommal szívében indult tovább. Kamaszlányként élt át a világháborút. Tudta, milyen a fegyverropogás, a tankok dübörgése, a bombázók zúgása, a halottak látványa az utcán. Aztán hallotta a híreket, mi történt a Kossuth téren.

A tanítványainak nem esett baja. Később azonban, a megtorlás idején bíróság elé állították őket pusztán azért, mert ott voltak a tüntetéseken, táblákat vittek, röplapokat osztottak, zászlót lengettek a forradalom napjaiban. Ők harcokban nem vettek részt. Halálbüntetés nem várt rájuk, de néhány év börtön igen. Épp elég ahhoz, hogy egy fiatal élete derékba törjön.

Anyám jelentkezett tanúnak a perükben, mint volt tanáruk. Sikerült elintézni, hogy beidézzék. Nagymamám, aki elkísérte a tárgyalásra, elmesélte, hogy szenvedélyes védőbeszédet tartott, amelyben szabályosan leteremtette az ügyészt és kérdőre vonta, hogy mi lesz ebből az országból, ha börtönbe zárjuk a gyerekeinket, akik nem tettek semmi törvénybe ütközőt, akik tisztességgel tanultak és becsületes felnőttként építenék a szocializmust. Mindenki azt hitte, ő is börtönben végzi. Szerencséje volt, egy tisztességes bíró tárgyalta az ügyet. Mindegyik tanítványát felmentették.

Dicsőség a hősöknek!